|
|
 |
 |
Zene
|
www.biomusic.hu
A Kaláka együttes, a Kaláka Fesztivál, Sárközy Gergely hivatalos honlapja ez, amely gazdag, jól áttekinthető, könnyen kezelhető gyűjtemény a folklórral kapcsolatos eseményekről, együttesekről. A Bandák, alkotók cím alatt rengeteg magyar és külföldi együttes és zenész, sőt: a folklórhoz kapcsolódó jelentős személyiség adatai mellett rövid ismertetés vagy interjú is olvasható, így szerepel itt például Szomjas György filmrendező, akinek a pályáját végigkíséri a folklór, de olvashatunk Korniss Péterrel készült kis interjút is, amelyből sok mindent megtudunk a neves fotóművész néptáncos és népzenei kötődéseiről. A Ternipe együttesnél például nemcsak a zenekarról olvashatunk információkat, hanem elolvashatjuk a cigány táncok jellegzetességeit is, de szerepel itt a Budapester Klezmer Bandtől a Csík Zenekaron és a Kalyi Jagon át a Merlin Kommandóig sok "banda" és személyiség.
Budapest Music Center
A Lónyai utcában található egykor kis zenei műhely ma már az ország vezető zenei portáljának babérjaira pályázik. Az adatbázis sokrétű, de nem teljes és itt-ott frissítésre szorul. Külön szekció foglalkozik a zenészekkel, zenekarokkal és zeneszerzőkkel.
Gramofon.hu - Klasszikus és Jazz online
A háromhavonta megjelenő klasszikus és jazz magazinnal karöltve működő honlap nemrég indult el, de nem titkolt szándéka, hogy ebben a két műfajban a leggyorsabb elérhető információforrás kíván lenni az országban. A lemezújdonság-adatbázis, koncertajánlók, zenészadatbázis mellett különleges színfolt, hogy olvasható a francia Muzzik zenetévé műsora, néhány programról pedig a szöveges ismertető mellett rövid videorészlet is letölthető.
Zenefórum.hu- Hangok hálójában
Pop/rock, jazz/world és klasszikus műfajokra bontva érhetők el itt hírek a zene világából. A névjegyek rovatban folyamatosan bővülő művészaddatbázis érhető el, az összetett kereső segítségével pedig gyorsan és könnyen megtalálható a keresett téma.
www.c3.hu/~hmic
- a Magyar Zenei Tanács honlapja, amelyen ugyan megtalálható az MZT tagszervezeteinek, rendkívüli egyéni tagjainak teljes listája, az adatok frissítése azonban nem naprakész. Ennek magyarázata, hogy a tanács és a hozzákapcsolódó információs központ elektronikus postacíme rövidesen megváltozik, a Budapest Music Center veszi át az adatkezelést.
A Magyar Zenei Tanács részt vesz az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsa és annak regionális szervezete, az Európai Zenei Tanács munkájában; nemzeti képviselője a Zenei Nevelés Nemzetközi Társaságának; tagja a Zenei Információs Központok Nemzetközi Szövetségének. Jogi státuszát tekintve egyesületek szövetsége, közhasznú szervezet. A Magyar Zenei Tanács a műfaji fejezetekben nem szerepelhet, ezért itt közöljük az adatait. Elnök: Csengery Adrienne, alelnök: Kovács Géza. Ügyvezető titkár: Páldy Ágnes.
Budapest, V. Vörösmarty tér 1. 1364. Pf. 47.
T.: 318-4243, f.: 317-8267, e-mail: hmc@a-m.hu
|
|
 |
 |
 |  |
|
|
 |