 |
Cannes, Gödöllő, Kuhmo
A magyar barokk építészet egyik jellegzetes alkotása a gödöllői Grassalkovich-kastély: elegáns, jó arányú. Egykor színházterem is fogadta Antal herceg vendégeit. A második világháború után katonák (oroszok) állomásoztak a bájos lakban, amelyet Erzsébet királyné is gyakran meglátogatott, minthogy a hitbizomány a XIX. században a kincstárra szállt, így királyi család használhatta. A romlás nyomai fokozatosan eltűnnek, a színházat még nem építették újjá, de a pompás díszterem (jó időben néha a díszudvar) 1999 óta kamarazenei hangversenyek színhelye.
A siker rendkívül gyors: már 2000-ben látni lehetett, hogy a gödöllői Királyi Kastélyban rendezett koncerteket jórészt törzsközönség hallgatja. Szabadi Vilmos hegedűművész és a szervező DELTACOncert elképzelései alapján, népszerű művek és különlegességek váltakoznak a műsoron, neves vendégek minősítik a hangversenyeket. Az idei fesztivál, amelynek középpontjában Schubert kompozíciói állnak, június 24-én este nyílt meg a Mendelssohn Kamarazenekar műsorával, és sorra következnek a jól csengő nevek: Csaba Péter, az erdélyi születésű, Lyonban élő hegedűművész, a németországi csellista, Gustav Rivinius, Barbara Westphal brácsaművész.
26-án, kedden Schubert híres Arpeggione szonátáját adják elő, majd megszólaltatják Kurtág György Hommage á R.Sch. című, világszerte játszott, nálunk sajnos ritkán hallható alkotását. Szerdán, 27-én is nagyjából ez a formáció játszik, ezúttal Orbán György egy művét is bemutatják. Pénteken, június 29-én a pianista sztár, Dmitrij Bashkirov lép pódiumra. Ő a Schubert variációk (F-dúr) után Szkrjabin- és Debussy-darabokat tűz műsorára.
Zongoraművész Pier-Narciso Masi is, aki három hangversenyen (július 1., 2., 5.) is hallható, másodikán az Artis Vonósnégyessel a nevezetes Pisztrángötöst tolmácsolja. Az utolsó, a július 7-i est megkoronázza az idei rendezvényt: az English Classical Pleyers Jonathan Brett vezényletével Elgar, Walton, Cimarosa, Bellini és természetesen Schubert zenéjét játssza.
Albert Mária
|
 |