Az érzelmek keserű hullámzása

Már az Angyal a lépcsőn című Alan Parker-film alatt is gombócot éreztünk a torkunkban. Keserű szájíz, szomorú tekintet és zsebkendőkészletünk fogyatkozása jellemezte a produkciót, amelynek itt a Frears-féle változata. Azonos korban, hasonló problémákról mesél ő is. Történetének középpontjába a címszereplő kisfiút állítja, aki 6 évével átéli mindazt, amit még ellenségünknek sem kívánnánk. Felnőtt módjára érik a pofonok. Ő lesz a szemtanu, az áldozat, a "leggyengébb láncszem", akit annyira megviselnek az otthon keserűségei, az iskolában vezényszóval, katonai fegyelemmel oktatott vallási tételek, hogy az élet nyelvét szegi. Szerencsétlenségére a legnagyobb bajban sem tud szólni. Hiába is, néma gyereknek anyja sem érti a szavát, dadogásai pedig csak a helyzetet súlyosbítják.
A megható és ragyogó munkásdráma biztosan célba találó gondolata: "a vallás, a politika és a munkanélküliség a legjobb szándékú embert is képes tönkrevágni:" A szóban forgó ember ráadásul apró, törékeny, ártatlan és tehetetlen. Együttérzően követjük útját, amely egyre mélyebbre vezet, és amelyből nincs kiút, olyan segítségek felhasználásával sem, mint a hit, a szeretet, a megbecsülés, a család köteléke. Sajnálatraméltó eset a vásznon, amelyet jobb lenne figyelmen kívül hagyni. Vagy hiánycikk valahol a keserűség és a nyomorúság?